BulvárFel kell készülni - Nem ússzuk meg járvány nélkül

2018. január 30., kedd
 
Fel kell készülni - Nem ússzuk meg járvány nélkül

Csongrád megyében egy hét alatt 28 százalékkal nőtt az influenzás megbetegedés gyanújával orvoshoz fordult lakosok száma.


 

 

 

 

 

 

 

 

A jelentős változás ellenére, még nem kell látogatási tilalmat elrendelni a megye egészségügyi intézményeiben, mint például Fejét megyében.

Az ÁNTSZ szerint a figyelőszolgálatban résztvevő orvosok jelentései alapján végzett becslés során az országban január 15 - 21. között az előző hetinél 32,7%-kal több, azaz 16 850 fő fordult az influenzaszerű tünetekkel orvoshoz. A morbiditás 171,4%ooo-nek bizonyult, meghaladta a járványküszöböt.

 

A 2018. év harmadik hetében három megye kivételével nőtt az influenzaszerű megbetegedés miatt orvoshoz fordulók gyakorisága az előző héthez viszonyítva. A 100 000 lakosra jutó orvoshoz fordult betegek száma Pest (303) és Fejér megyében (265), valamint a fővárosban (251) volt a legmagasabb, Csongrád (33) Borsod-Abaúj-Zemplén (39) és Nógrád (44) megyében a legalacsonyabb.

 

A betegek 26,6%-a gyermek, 33,3%-a 15-34 éves fiatal felnőtt volt. A 35-59 évesek korcsoportjába tartozott a betegek 28,1%-a, 12,0% pedig a 60 éven felüliek közül került ki. A harmadik naptári héten a 100 000 azonos korcsoportba tartozó lakosra jutó megbetegedések száma a 3-5 és a 6-9 évesek körében volt a legmagasabb (377, illetve 310). Ezt követte a 10-14 évesek (280) és  a 15-24 évesek érintettsége (264).

 

Az harmadik naptári héten összesen 52 influenza-gyanús betegtől érkezett vizsgálati anyag az Országos Közegészségügyi Intézet, Légúti Vírus Osztályára, ahol 19 influenza B és egy influenza A vírust azonosítottak.

 

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Hapkido - az irányított erő művészete

Hapkido - az irányított erő művészete

A vásárhelyi Hwarang-do Sportegyesület is tagja a Tradicionális Hapkido Szövetségnek, amely január 28-án...
Vádemelés a brutális vásárhelyi kocsmai verekedés ügyében

Vádemelés a brutális vásárhelyi kocsmai...

A szóváltás során a vádlott lefejelte, majd egy baseball ütővel, több alkalommal a felsőtestén...
 

Szóljon hozzá Ön is!

És ezt már olvasta?

Az eredeti vásárhelyi Országzászló emléke
Az eredeti vásárhelyi Országzászló emléke 1934-ben, Pünkösdkor avatták fel a magyar egység eszméit hirdető országzászló emlékművet Hódmezővásárhelyen, a Kossuth téren.
 
Vereséggel búcsúzott a HLKC
Vereséggel búcsúzott a HLKC Az utolsó fordulóra került sor szombaton az NBI/B női felnőtt kézilabda bajnokságban, a HLKC a mezőny egyik meghatározó csapatát a Gödöt fogadta.
 
A szúnyogcsípésről még több
A szúnyogcsípésről még több

Nyárra menetrendszerűen megjelennek a vérszívó szúnyogok. A testesebb embereket és a várandós kismamákat kedvelik, ám a házikedvencekre halálos is lehet.

 
Üzenetet hordozó ünnep
Üzenetet hordozó ünnep Pünkösd üzenetet hordoz, az ember és a természet szeretetét, csupa olyat, amiben megkapaszkodhatunk, és amik által továbbléphetünk.
 
A bajnokság 13. helyén zárt a Kosársuli
A bajnokság 13. helyén zárt a Kosársuli Szinte végig vezetve szerezte meg a győzelmet a Győr otthonában a Vásárhelyi Kosársuli. A siker ezúttal egyben a 13. hely megszerzését is jelentette.
 
90 éves Lendvai Imre
90 éves Lendvai Imre Hívatásos katona volt és miután leszerelt, Hódmezővásárhelyen 20 éven át a Porcelángyárban dolgozott, korongozóként és öntőként.
 
Ballagtak a jövő mezőgazdászai
Ballagtak a jövő mezőgazdászai A Mezőgazdasági Kar ballagási ünnepségére szülők, hozzátartozók, férje, felesége, gyereke kísérte el a diplomázásra készülő egyetemi hallgatót.