Kultúra, oktatásÉvadzáró balettgála a Szegedi Nemzeti Színházban

2019. június 7., péntek
 
Évadzáró balettgála a Szegedi Nemzeti Színházban

A rendkívüli érdeklődés miatt két előadást tart évadzáró gálaműsorából a makói székhelyű VargaBalett Táncműhely.

 

 

 

 

 

 

Június 8-án, szombaton 15 és 18 órától látható az egész éves munkát reprezentáló műsorfolyam, amelyben a három Csongrád megyei városban: Makón, Szegeden, és Hódmezővásárhelyen működő műhely 250 növendéke lép a Szegedi Nemzeti Színház színpadára. Köztük a legkisebbek még csak 4, a legidősebbek pedig már 18 évesek.

 

A most záruló évad kiemelkedő sikereket hozott a műhely számára. A májusban Budapesten megrendezett XXVIII. Országos Táncművészeti Fesztiválon négy korcsoport: a felnőtt, az ifjúsági, a junior illetve a gyermek döntőjéből egyaránt első helyezéssel tértek haza. Az áprilisi, mezőtúri Országos Táncfesztiválon három csoportjuk korcsoport arany minősítést kapott, és számos egyéni győztest is ünnepelhettek.

 

A balett műhely a fennállása óta eltelt 6 év alatt már komoly ismertséget és elismertséget szerzett magának a szakmán belül. A kiváló versenyeredmények mellett minden évben kinevelnek olyan tehetségeket, akik táncművészeti pályára lépnek: idén szeptembertől egy növendékük nyert felvételt a Budapesti Táncművészeti Egyetemre, egy másik pedig táncművészeti szakközépiskolában folytatja tanulmányait.    

 

A sikerek kovácsa az alapító, Varga József Dömötör-díjas és Nívó-díjas táncművész, táncpedagógus, aki 2018-ban éppen az utánpótlás nevelésben felmutatott kiváló eredményeiért megkapta a táncművészeti egyetem és a Noverre Alapítvány elismerését, a Merényi Zsuzsa – díjat.  Mellette Kovács Rebeka, Kakas Orsolya, László Lívia és Szalai Alexa Rita vesz részt a növendékek magas szakmai színvonalú képzésében.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Bedől vagy nem dől be

Bedől vagy nem dől be

Az Önkormányzatnak ezúttal, a hét évvel ezelőtti nem megfelelő gazdálkodása...
A Mártélyi Alkotóház évadnyitója

A Mártélyi Alkotóház évadnyitója

A jelentős összegű beruházása nyomán, a Mártélyi Üdülőterület egyik gyöngyszemévé...
 

És ezt már olvasta?

Jó híre van a világban a Szegedi Tudományegyetemnek
Jó híre van a világban a Szegedi Tudományegyetemnek A ranglista értékelése szerint a kutatás, fejlesztés és innováció nemzetközi szinten elismert. Ebben erőteljesen részt vesz a vásárhelyi Mezőgazdasági Kar is.
 
Nemzetközi konferencia volt Hódmezővásárhelyen
Nemzetközi konferencia volt Hódmezővásárhelyen Június második hetében nemzetközi találkozó helyszíne volt az MH 5. Bocskai István Lövészdandár hódmezővásárhelyi helyőrsége.
 
Hat helyszín, huszonegy program Hódmezővásárhelyen a Múzeumok Éjszakáján
Hat helyszín, huszonegy program Hódmezővásárhelyen a Múzeumok Éjszakáján

Június 22-én, szombaton este ismét megnyílnak Hódmezővásárhely múzeumai is. Izgalmas programok élménytelivé varázsolják a Múzeumok Éjszakáját.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2019.24.hét
Családi események Hódmezővásárhelyen 2019.24.hét "Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog..."
 
Megemlékezés és könyvbemutató
Megemlékezés és könyvbemutató A holokauszt hódmezővásárhelyi áldozataira emlékeztek a zsinagógában, majd a zsinagóga melleti kiállítóhelyen mutatták be Nagy Gyöngyi, zsidó katonák sorsát ismertető könyvét.
 
470 vásárhelyi mártír emléknapja
470 vásárhelyi mártír emléknapja 1944-ben június 16-án hurcolták el a város 737 zsidó polgárát. A vásárhelyi zsinagóga órája a mai napig is azt az időpontot – tíz óra tíz percet – mutatja.
 
Vásárhelyi öklöző a magyar válogatottban
Vásárhelyi öklöző a magyar válogatottban Három Kovácsra lehet büszke Vásárhely. Nem rokonok, de a vezetéknevük azonos, és az a közös bennük, hogy a Boxing Gym Vásárhely fiatal ökölvívói.