GazdaságÉpülhet a templom a Kertvárosban

2018. február 13., kedd
 

Új római katolikus templom épül Hódmezővásárhelyen, a Kertvárosban - jelentette be Kiss-Rigó László Szeged-Csanádi megyéspüspök február 13-án a Szent József Kertvárosi Katolikus Általános Iskolában.

 

 

 


 

A püspök a terveket bemutató sajtótájékoztatón elmondta, az egyházmegye néhány éve vette át fenntartóként a városrész iskoláját. Az intézmény diákjainak és tanárainak kívánsága volt, hogy legyen olyan tér, ahol az egész közösség elfér.

 

Az új épület befelé az iskola kápolnájaként, kifelé a városrész templomaként működik, ahol egy vasárnapi misén a környék katolikus hívei is elférnek. A liturgikus célok mellett az épület kulturális, közösségi rendezvények megtartására is lehetőséget kínál majd - tudatta Kiss-Rigó László.

A 400 millió forintból épülő templom kiviteli tervei hamarosan elkészülnek, ezt követően kezdődhet el a kivitelezés - közölte a püspök.

 

Hegedűs Zoltán alpolgármester elmondta, 2016-ban aláírásgyűjtés indult annak érdekében, hogy katolikus templom épüljön a Kertvárosban.

A templomépítés érdekében még Almási István polgármester fordult az egyházmegyéhez, amely kedvezően fogadta a kezdeményezést, így 2019 szeptemberében megtörténhet a templom felszentelése is - közölte a politikus.

Novák Péter építész elmondta, az iskola használaton kívüli kollégiumának átépítésével alakítják ki a templomot, amely belső tere, a résztvevők létszámához igazodva, megosztható lesz. Az utcafront felőli bejárat és a harangtorony hangsúlyozza a fehér vakolt felületű és rézlemezekkel díszített épület liturgikus funkcióját. A templom előtt pihenőteret hoznak létre szoborral és díszmedencével.

 
 
VH-MTI
 

Olvassa el ezt is!

Légifelvételek a batidai kastélyról

Légifelvételek a batidai kastélyról

Nemrég elkészült az az ingatlanegyüttes, amelyet Nagyréti Vendégháznak hívnak. Az impozáns...
Nem Húsvéti ajándék lesz a 10 ezer forint értékű Erzsébet utalvány

Nem Húsvéti ajándék lesz a 10 ezer forint...

Hegedűs Zoltán hazug emberrel nyílt vitát nem akar. Márki-Zay Péter a nyílt vitát a demokrácia...
 

És ezt már olvasta?

Ismét Platán Hét a Varga Tamás iskolában
Ismét Platán Hét a Varga Tamás iskolában A 2001 óta hagyománnyá vált egy olyan rendhagyó programsorozat az iskolában, ahol bemutatják tevékenységeik sokszínűségét.
 
Kint a hó - bent a játék záporozott hazai győzelemmel
Kint a hó - bent a játék záporozott hazai győzelemmel Az NB I/B Zöld csoportjának 12. fordulóján a bajnokság két legjobb formában lévő csapata csapott össze egymással.
 
Bölcsödében lopott a mindszenti nő
Bölcsödében lopott a mindszenti nő Az intézmény igazgatójának feltűnt az idegen, rendőrt hívott. Az asszony ellen lopás vétsége miatt indult eljárás.
 
Két ügyben született döntés
Két ügyben született döntés Két személyiségi jogi pert is elvesztett a hódmezővásárhelyi polgármester a Szegedi Törvényszéken pénteken. Milliós pénzbüntetésekre ítélték Márki-Zay Pétert.
 
Vásárhelyi a legeredményesebb cég
Vásárhelyi a legeredményesebb cég A gazdasági szakemberek számára nem volt meglepetés, hogy a nagykereskedelmi cég 5 százalékkal növelte árbevételét a megelőző évhez képest.
 
Újabb 5 évet kapott a Rádió7
Újabb 5 évet kapott a Rádió7 Várható volt, hogy a hódmezővásárhelyi központú, de kisteleki és makói frekvenciával is rendelkező adó új tulajdonosai számára kedvező döntés születik.
 
Új fejlesztések a Németh László Városi Könyvtárban
Új fejlesztések a Németh László Városi Könyvtárban Vásárhely kulturális élete egyik bástyájának számító intézménye most egy igényesen kialakított oktatóteremmel, zeneszobával és számítógépekkel gazdagodott. Képekkel.