Kék hírekElőzetesben terrorizmus gyanújával

2018. március 10., szombat
 
Előzetesben terrorizmus gyanújával

Terrorizmus finanszírozása miatt indult eljárás egy férfi és egy nő ellen, az ügyészség indítványozta előzetes letartóztatásukat.    

Frissítve: 03.13. A Nemzeti Nyomozó Iroda közleményben adta hírül, hogy mégsem áll fenn a terrorizmusban való részvétel, sem a nő, sem a férfi esetében.

 

 

 

 

 

 

Szanka Ferenc közölte, a megalapozott gyanú szerint a férfi és a nő 2009-ben, illetve 2010-ben önkéntesen csatlakozott egy csoporthoz, amely a nemzetközi szerződések és egyezmények szerint terrorista szervezetnek minősül. A gyanú szerint a terrorista szervezet tagjaként mindketten 2010 és 2014 között a szervezet érdekében Irakban logisztikai tevékenységet végeztek, katonai kiképzésben részesültek és a terrorszervezet tevékenységét más módon is támogatták.

Gyanúsítottak a röszkei tranzitzónában nyújtottak be menedékkérelmet, amelyet a hatóságok elutasítottak.

A terrorizmus finanszírozásának bűntette miatt indult eljárást - mivel a feltételezett elkövetők nem magyar állampolgárok, valamint a bűncselekmény nem Magyarország területén történt - a legfőbb ügyész rendelte el.

 

A gyanúsítottak személyi körülményeire, személyazonosságuk tisztázatlanságára és az általuk eddig közölt adatok ellentmondásosságára tekintettel megalapozottan feltehető, hogy szabadlábon hagyásuk esetén megszöknének, elrejtőznének. Az ügyészség indítványozta előzetes letartóztatásukat, melyről a Szegedi Járásbíróság nyomozási bírója pénteken dönt - közölte a csoportvezető ügyész.

 

Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója korábban elmondta, a két külföldi szabályos menedékkérelmet nyújtott be, várták annak elbírálását, aközben azonosították őket. A Terrorelhárítási Központ (TEK) munkatársai a röszkei tranzitzónából szerdán állította elő a gyanúsítottakat, ellenük a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) folytatja a nyomozást.

 
 
Forrás: Csongrád Megyei Főügyészség
VH
 

Olvassa el ezt is!

Kilenc péczelys növendék sikere Szentesen

Kilenc péczelys növendék sikere Szentesen

Szentesen rendezték meg a 28. Csongrád megyei Kortárs-zenei Találkozót, amelyen a régió 11...
Profi kémprogramot találtak Márki-Zay Péter laptopján

Profi kémprogramot találtak Márki-Zay...

Az ügy pikantériája, hogy a szoftver a teljes Márki-Zay család számítógépes...
 

Szóljon hozzá Ön is!

És ezt már olvasta?

Egy hét múlva kiderül
Egy hét múlva kiderül Idegenben kell kiharcolniuk a felsőházban maradást, mert Békés elleni meccsén az utolsó másodpercben egy bravúr hármassal nyertek a vendégek.
 
Csongrád Megyében is kezdődik a szúnyogirtás
Csongrád Megyében is kezdődik a szúnyogirtás A központi szúnyoggyérítési programot a katasztrófavédelem irányítja. Az önkormányzatok saját költségvetésük terhére önállóan is végezhetnek szúnyoggyérítést.
 
Fényesi Tóth János meghitt irodalmi estre várja a vásárhelyieket
Fényesi Tóth János meghitt irodalmi estre várja a vásárhelyieket Nevét az irodalomkedvelő közönség 2012-től ismerhette meg, a Vásárhelyi Estékkel. Most új sorzatának második estje lesz április 23-án.
 
Aranyos Bóbiták
Aranyos Bóbiták Évek óta a deszki Maros Menti Fesztivál állandó fellépői a BFMK gyermek néptánccsoportjai. Idén a 8-10 éves csapat, a Bóbita csoport képviselte az intézményt.
 
Óriáscsiga és futókacsa – állati jó óra a könyvtárban
Óriáscsiga és futókacsa – állati jó óra a könyvtárban Rendhagyó természetismereti foglalkozást tartott kisiskolásoknak a Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete és az Országos Állatvédelmi Alapítvány.
 
Nézze meg mind a 34 tervpályázatot!
Nézze meg mind a 34 tervpályázatot! A városvezetés által tavaly meghirdetett Könyvtár és tudásközpont építészeti megfogalmazása építészeti pályázat valamennyi tervét értékelhetik az olvasók is. 
 
Végső búcsú Hamvas Ödöntől
Végső búcsú Hamvas Ödöntől Április 20-án a Szent István Templomban gyászmisével vettek végső búcsút dr. Hamvas Ödöntől, aki hosszan tartó betegség után 77 éves korában hunyt el.