GazdaságElindultak a gépek

2018. február 17., szombat
 
Elindultak a gépek

Február 16-án délelőtt hivatalosan is átadták a Délút kivitelezésében megvalósuló 1,8 milliárd forintos projekt munkaterületét.

 

 

 

 

 

 

 

1,8 milliárd forintos beruházás keretében hosszabbítja meg a Délút Építő és Bányászati Kft. a hamarosan elkészülő hódmezővásárhelyi északi elkerülőt az Erzsébet úti ipari parkig. Az 1,8 milliárd forintos projektben egy 3,2 kilométer hosszú utat és három körforgalmi csomópontot alakítanak ki. A tervek szerint a munkálatokkal novemberre készülnek el – derült ki a pénteki munkaterület-átadáson.

 

A Csongrád megyei város központján naponta 18-20 ezer gépjármű halad át tranzitforgalomban. A márciusban elkészülő keleti elkerülő út átadása után ez a terhelés mérséklődni fog, azonban észak felől minden nap több száz teherautó érkezik a déli ipari parkba. A most kiépülő új keleti elkerülő úton ezek a járművek is elérhetik céljukat Hódmezővásárhely központjának érintése nélkül.

A munkaterület-átadó sajtótájékoztatón a kivitelező Délútat, Juhász Lóránt gazdasági ügyvezető igazgató, Hegyesi István műszaki igazgató, illetve Belovai Dániel projektvezető képviselte.

 

A munkaterület-átadó sajtótájékoztatón Hegedűs Zoltán alpolgármester kifejtette, a város gazdaságfejlesztése szempontjából az egyik meghatározó beruházás indul el. Ez a fejlesztés fogja ugyanis összekötni az ipari parkot az északi elkerülővel, illetve a 47-es számú főúttal.

Hozzátette, az ipari parkot gyorsabban és energiatakarékosabban érhetik el majd a gépjárművek, az üzemi területre tartó teherautóforgalom nem fogja szennyezni több hódmezővásárhelyi városrész levegőjét.

 

A sajtótájékoztatón szintén beszédet tartó Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta: reményei szerint idén novemberre átadhatják a fejlesztést, amivel Hódmezővásárhely közlekedésbiztonsága és levegőminősége is érdemben fog javulni. A miniszter úgy fogalmazott, a márciusban elkészülő északi elkerülővel együtt ez a beruházás egy városi körgyűrűt hoz létre.

 

Kapcsolódó cikkünk:

 

Az év végére elkészül 



 
 
VH-Délép
 

Olvassa el ezt is!

Hullámzó játék - hárompontos vereség

Hullámzó játék - hárompontos vereség

Vas Péterék immár a harmadik meccsükön kaptak ki sorozatban úgy, hogy csak egy lépésre voltak a sikertől.
A megye ifjú zongoristái Vásárhelyen

A megye ifjú zongoristái Vásárhelyen

Valamennyi péczelys növendék sikerrel győzte le lámpalázát és játszotta el választott...
 

És ezt már olvasta?

Rivaldafényben a nagyértékű tallérlelet
Rivaldafényben a nagyértékű tallérlelet A tengerparti fövenyen sokszor haszonnal kecsegtető foglalatosság a detektoros fémkeresés. Vásárhely határában ezzel a módszerrel nagy értékeket találtak. Képekkel.
 
A lőtéren ellenőrizték a rajok felkészültségi szintjét
A lőtéren ellenőrizték a rajok felkészültségi szintjét Az MH 5. Bocskai István Lövészdandár hódmezővásárhelyi bázisán megalakított Zászlóalj Harccsoport gyakorlatozott.
 
Útlevél ellenőrzéskor át akarta verni a határőrt
Útlevél ellenőrzéskor át akarta verni a határőrt Nem volt elég a honosítással kapott kettős állampolgárság, magyar útlevelet is akart szerezni, egészen fifikás módon. Börtön lett a vége.
 
Fürdési tilalom a Mártély holtágon
Fürdési tilalom a Mártély holtágon Rossz hír, pláne mivel a következő napokban igazi nyaraló időt prognosztizál a meteorológia, hogy alig két hét után, ismét kikerült a fürödni tilos tábla a Mártélyi szabadstrandra.
 
Súlyos baleset Vásárhely közelében
Súlyos baleset Vásárhely közelében

Július 18-án a kora délutáni órákban baleset történt a 45-ös főút Szentes és Hódmezővásárhely közötti szakaszán.

 
Vásárhelyi betörők rendőrkézen
Vásárhelyi betörők rendőrkézen Néhány nap alatt egy, a városban történt lakásbetörést derítettek fel a hódmezővásárhelyi rendőrök. A bűncselekménnyel kapcsolatba 3 férfit előállítottak.
 
90 éves Lantos László Imre
90 éves Lantos László Imre A Volánnál  tehertaxisként dolgozott, majd személyi taxisként ment nyugdíjba.