Kultúra, oktatásEgyházzenei áhítat a Református Ótemplomban

2018. május 11., péntek
 
Egyházzenei áhítat a Református Ótemplomban

Orgonajátékkal kísért fülbemászó dallamok csendülnek fel vasárnap délután a Református Ótemplomban. A Vox Nova Baptista Férfikar, a Szegedi Ökumenikus Kórus és Tóka Ágoston orgonaművész koncertje május 13-án 15 órakor kezdődik Hódmezővásárhely legöregebb templomában.

 

 

 

 

 

Az egyházzenei áhítaton a 18-19. század jeles orgonista-zeneszerzőinek művei hangzanak fel, többek között Bach, Reger és más komponisták vallásos zeneszámait hallhatja a közönség a budapesti Vox Nova Baptista Férfikar, valamint a Szegedi Ökomenikus Kórus előadásában - vezényel Szilágyiné Mátyus Elvira.

A több mint húsz évvel ezelőtt alakult kéttucatnyi tagból álló énekkar az evangélium énekhanggal történő hirdetését tűzte ki céljául; a szegedi kórust az Urat énekszóval dicsérni szerető emberek alkotják, felekezeti hovatartozástól függetlenül. A koncerten orgonaműveket játszik és orgonán kísér Tóka Ágoston Junior Príma-díjas orgonaművész, számos nemzetközi orgonaverseny díjazottja.

 

Olvassa el ezt is!

A természet esztétikája

A természet esztétikája

Zsila Sándor fotóművész tárlata május 10-én, csütörtökön este hat órakor nyílt...
Érettségi téma volt a Vásárhelyi modell

Érettségi téma volt a Vásárhelyi modell

A hódmezővásárhelyi iskolakörzetekről, a szegregációról-integrációról, halmozottan...

 

És ezt már olvasta?

90 éves Lantos László Imre
90 éves Lantos László Imre A Volánnál  tehertaxisként dolgozott, majd személyi taxisként ment nyugdíjba.
 
Ifjú Állatbarátok Tábora Szegeden
Ifjú Állatbarátok Tábora Szegeden A szegedi Állatvédelmi Kontaktpontjában nyári tábort szervez az Országos Állatvédelmi Alapítvány 6-12 év közötti gyermekek jelentkezését várják.
 
90 éves Török Bálint
90 éves Török Bálint Ipari tanulóként végzett mint harisnyakötő. 1942 óta Kokron gyárban a későbbi Hódikötnél dolgozott. 1988-ban innen ment nyugdíjba.
 
Izgalmas kiállítások Szegeden
Izgalmas kiállítások Szegeden A nagy érdeklődésre való tekintettel nyári hosszabbított nyitva tartás mellett döntöttek a Móra-múzeumban és a Fekete házban. 
 
Vásárhelyi iskolai kórusok Ulmban
Vásárhelyi iskolai kórusok Ulmban Hódmezővásárhely két iskolája é

nekkaraival képviselték Magyarországot a 29. Baden –Württenbergi Iskolai Kórustalálkozón, valamint a 11. Nemzetközi Dunafesztiválon.

 
95 éves Ollé Istvánné
95 éves Ollé Istvánné  Szüleivel és 6 testvérével 1957-ben költöztek Magyarországra, 1996-ba költözött Hódmezővásárhelyre.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2018.28.hét
Családi események Hódmezővásárhelyen 2018.28.hét "Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog..."