Kultúra, oktatásEgészséghét a mindennapi egészséges életmódért

2019. március 25., hétfő
 

Március 18-22-e között Egészséghetet szerveztek a Hódmezővásárhelyi Egyesített Óvoda Oldalkosár utcai Tagóvodájában, amellyel céljuk az volt, hogy olyan tevékenységekbe vonják be a gyerekeket, amelyekkel felhívják figyelmüket az egészséges életmódra.

 

 

 

 

 

 

 

Az egyhetes programról Maksa Zsuzsanna az Oldalkosár utcai Tagóvoda vezetője elmondta: „Építettünk tudásukra, egyéni ismereteik figyelembevételével vontuk be őket különböző tevékenységekbe, kísérletekbe. Fő feladatként formáltuk egészséges életmódbeli szokásaikat, erősödtek motoros, nyelvi, kognitív, szociális kompetenciáik. Csatlakoztunk az országosan meghirdetett HAPPY héthez, a vízivás fontosságát népszerűsítve.”

 

Az Egészséghetüket minden nap egy-egy témakör köré építették fel. Mivel az óvoda évek óta Vöröskeresztes Bázisóvoda, a gyerekek megismerkedtek a Vöröskereszt eszméivel, megalakulásának történetével egy kisfilmen keresztül. A segítségnyújtás fontossága kiemelt szerepet kapott, valamint mesén keresztül mutatták be az egészségvédelmi feladatokat.

 

Mint az a képeinken is látható, beszélgettek a szájhigiénia fontosságáról, dentálhigiénikus hallgató segítette bemutatni a gyermekek számára a fogápolás technikáját, amit ki is próbálhattak a gyerekek.

 

’Dohányzás vagy Egészség” Kiegészítő Óvodai Program játékos foglalkozásán az iskola előtt álló nagycsoportosok vettek részt. Maketten keresztül követhették nyomon a gyerekek a beszívott levegő útját, a tüdő munkáját. Beszélgettek a légzés szerepéről, a füst káros hatásáról és az egészséget erősítő és romboló képeket csoportosítottak. Közben sokat beszélgettek, élményeiket, tapasztalataikat mondták el.

 

A hét közepén Mártélyon töltötték a délelőttöt a gyerekek, A „Mozogni jó és egészséges” című program jól átmozgatta a gyerekeket és a mártélyi friss levegő pedig hozzájárult, hogy kellemesen elfáradtak és élményeket gyűjtöttek.

 

Pénteken kék felsőben érkeztek a gyerekek ezzel is jelezve csatlakozásukat a Víz világnapjához. Játékos foglalkozáson kísérleteket végeztek a vízzel, ahol több érzékszerven keresztül is megtapasztalhatták a víz szerepét és életünkre gyakorolt hatását, beszélgettek a vízivás fontosságáról. Elkészíthették saját vizesüvegüket és színezhettek képeket. A szülőket is bevonták a programba és számukra is készült egy tabló a vízivás fontosságát népszerűsítve. Ezzel a programmal csatlakoztak az országosan meghirdetett HAPPY héthez is.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Erős ellenfél - még erősebb felállásban

Erős ellenfél - még erősebb felállásban

Utolsó idegenbeli bajnokiján lépett pályára az NB I/B Zöld csoportjának alapszakaszában a...
Régészeti munkára várja az önkénteseket a Tornyai-múzeum

Régészeti munkára várja az önkénteseket a...

A török által 1595-ben elpusztított Csomorkány területén a régészek...
 

És ezt már olvasta?

A Jézus-ábrázolások története
A Jézus-ábrázolások története

Jézus, illetve Mária és József biztosan nem világos bőrű és szőke hajú európaiak voltak.

 
Ennivaló receptjeink! - A szeszélyes április süteménye
Ennivaló receptjeink! - A szeszélyes április süteménye

Az időjárás szeszélyességét a hónap első két hetében is bizonyító áprilishoz egy finom sütemény receptjével csatlakozunk.

 
A romlást hozó ékszer
A romlást hozó ékszer A nő élete két év alatt tönkrement, csalánkiütései, hallucinációi és folyamatos rosszulléte elvitte a pénzét. Magyarországon is hozzá lehet jutni.
 
Jubileumi Országos Francia Nyelvű Versmondó verseny
Jubileumi Országos Francia Nyelvű Versmondó verseny A Magyar – Francia Baráti Társaság megalakulása óta szervezi a versenyt Dr. Radicsné dr. Ruzsa Ilona fáradhatatlan közreműködésével. Eredményekkel.
 
Idén is voltak díjazott vásárhelyi néptánccsoportok
Idén is voltak díjazott vásárhelyi néptánccsoportok

Az Országos Gyermek és Ifjúsági Néptáncfesztivál Szegeden már hagyománnyá vált. Idén 29. alkalommal, április 12-14. között rendezték meg.

 
90 éves Szabó József Lajos
90 éves Szabó József Lajos A Hódmezővásárhelyi Mérleggyárban dolgozott, mint belső revizor. Innen ment 1989-ben nyugdíjba.
 
Pompás meccs, hatalmas győzelem
Pompás meccs, hatalmas győzelem Nemcsak a forduló, de talán az egész tavasz rangadójára készültek szombat délután a Balogh Imsiben, hiszen a bajnoki tabellát vezető Gyula csapata látogatott Vásárhelyre.