Kék hírekDulakodás és szurkálás Vásárhelyen

2018. március 20., kedd
 
Dulakodás és szurkálás Vásárhelyen

Előzetes szóváltást követően több alkalommal megszúrta vitapartnerét egy helybeli férfi Hódmezővásárhelyen. A rendőrök a gyanúsítottat rövid időn belül elfogták, majd őrizetbe vették.

 

 

 

 

 

 

 

A nézeteltérés  március 19-én 17 óra körül alakult ki a két fél között az egyik hódmezővásárhelyi kocsma előtt, amely tettlegességig fajult. A dulakodás során a 40 éves B. Sándor a nála levő éllel-heggyel bíró eszközzel öt alkalommal megszúrta vitapartnerét, aki súlyosan sérült.

 

A kiérkező rendőrök a bejelentést követő néhány percen belül a helyszín közelében elfogták a feltételezett elkövetőt. Őt a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányságra előállították. Ellene súlyos testi sértés és felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

 

A nyomozók a gyanúsítottat őrizetbe vették, majd az illetékes ügyészségen előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására.

 
 
VH-CSMRFK
 

Olvassa el ezt is!

Mátyáshalomtól a Tudás kertjéig - Gál József könyvbemutatója

Mátyáshalomtól a Tudás kertjéig - Gál...

Tanyai tanítóként, majd tanfelügyelőként, illetve városi művelődési osztály vezetőjeként,...
Nagyon értékes győzelem

Nagyon értékes győzelem

A győri idegenbeli sikert követően szombaton este hazai pályán is győzni tudott a Vásárhelyi Kosársuli. A...
 

És ezt már olvasta?

Ismét Platán Hét a Varga Tamás iskolában
Ismét Platán Hét a Varga Tamás iskolában A 2001 óta hagyománnyá vált egy olyan rendhagyó programsorozat az iskolában, ahol bemutatják tevékenységeik sokszínűségét.
 
Kint a hó - bent a játék záporozott hazai győzelemmel
Kint a hó - bent a játék záporozott hazai győzelemmel Az NB I/B Zöld csoportjának 12. fordulóján a bajnokság két legjobb formában lévő csapata csapott össze egymással.
 
Bölcsödében lopott a mindszenti nő
Bölcsödében lopott a mindszenti nő Az intézmény igazgatójának feltűnt az idegen, rendőrt hívott. Az asszony ellen lopás vétsége miatt indult eljárás.
 
Két ügyben született döntés
Két ügyben született döntés Két személyiségi jogi pert is elvesztett a hódmezővásárhelyi polgármester a Szegedi Törvényszéken pénteken. Milliós pénzbüntetésekre ítélték Márki-Zay Pétert.
 
Vásárhelyi a legeredményesebb cég
Vásárhelyi a legeredményesebb cég A gazdasági szakemberek számára nem volt meglepetés, hogy a nagykereskedelmi cég 5 százalékkal növelte árbevételét a megelőző évhez képest.
 
Újabb 5 évet kapott a Rádió7
Újabb 5 évet kapott a Rádió7 Várható volt, hogy a hódmezővásárhelyi központú, de kisteleki és makói frekvenciával is rendelkező adó új tulajdonosai számára kedvező döntés születik.
 
Új fejlesztések a Németh László Városi Könyvtárban
Új fejlesztések a Németh László Városi Könyvtárban Vásárhely kulturális élete egyik bástyájának számító intézménye most egy igényesen kialakított oktatóteremmel, zeneszobával és számítógépekkel gazdagodott. Képekkel.