KözéletCsongrád megyei helyzet a kormánymegbízott szemével

2018. március 13., kedd
 
Csongrád megyei helyzet a kormánymegbízott szemével

Március végére kormányablakká alakítják a sándorfalvi okmányirodát is, így Csongrád megye valamennyi ilyen hivatala modern integrált ügyfélközponttá válik - közölte a Rádió Orienten Juhász Tünde.

 

 

 

 

 

A Csongrád megyei kormánymegbízott elmondta: 2018 elején két kormányablakukban is nyitott ügyfélszolgálatot a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. (Ezek egyike Hódmezővásárhelyen.)

Csongrád megye Magyarország déli határmegyéje, meghatározó jelentőségű átkelőhely, Európa kapuja – jelentette ki Juhász Tünde, aki hozzátette: a közepes nagyságú, a több mint 400 ezres lakossága hatvan településen él.

Tudományos világ jelenléte is erős, hacsak arra gondolunk, hogy a lézerkutató központ hamarosan Szeged határában nyitja meg kapuit.

A szakember kiemelte: a munkanélküliségi mutatók jól alakulnak, ma már mindössze 2-3% között van az álláskeresők száma. Ez azt jelenti, hogy aki el akar helyezkedni, az talál is munkát. Emellett szinte minden területen munkaerőhiánnyal küzdenek. A déli járások elmondhatják, hogy a Vajdaságból érkeznek határon túli munkavállalók, de ezzel párhuzamosan legalább ekkora elszívó hatás figyelhető meg a Makói járásban, ahonnan Romániába várják a magyarországi munkavállalókat. Igyekeznek uniós és hazai forrással támogatni elsősorban a kis- és középvállalkozókat, hogy minél több munkaerőt tudjanak minél magasabb bérért lekötni.

 

Csongrád megye sokat nyert azzal, hogy az autópálya leért egészen a román határig. Heteken belül átadásra kerül a Szegedet Debrecennel összekötő 47-es út, illetve ennek a teljes gyűrűvé formálása is megvalósul az év végére. Megújult a Szeged–Baja összekötő út, biztonságosabb, szélesebb lett, és elmondható, hogy jó állapotban vannak a megyei utak is.

A Szeged– Hódmezővásárhely közötti gyorsvasút elkészülte a jövő év végére várható.

Nagy szükség van rá, mert több tízezer ember ingázik a két város között munkavállalás, illetve tanulás céljából – mondta el a fejlesztésekkel kapcsolatban Juhász Tünde.

 

A 2015-ben a több százezer átvonuló migráns napirendre hozta a határvédelem és a haza védelmének kérdését. A honvédelmi és rendvédelmi szervek "emberfeletti munkával" őrzik és vigyázzák a rendet, 2015-höz képest ma már sokkal csendesebb és békésebb időszakot élünk. Az ideiglenes biztonsági határzár kiépítése, a röszkei tranzitzóna működtetése olyan megnyugvásra ad okot, hogy a megye és ország lakónak nincs félnivalója. Természetesen a hivatalos átkelőhelyeken a belépésnek semmi akadálya nincs, napi szinten jönnek a munkavállalók a Vajdaságból dolgozni, hátrányt nem jelent, hogy egy határátkelőhelyen vezet át az útjuk.

További feladat még az elektronikus közigazgatás fejlesztése, az a cél, hogy minél több elektronikusan elintézhető ügy legyen, illetve a különböző szervezetek nyilvántartásainak az összehangolása várat magára – mondta el Juhász Tünde.

 

Csongrád megyében jól halad az önkéntes tartalékos állomány szervezése, amely nem a kormányhivatalokhoz tartozik, de mégis jelentős szerepet vállalnak a toborzásban. Juhász Tünde elsők között lépett be az önkéntes tartalékos szolgálatba, mert úgy véli, hogy a 2015-ös események után egy állami tisztviselőnek ilyenképpen is példát kell mutatnia. Speciális helyzetben vannak, mert nagyon magas a katonai jelenlét a megyében. Az a többletmunka, amit a katonaság végez, megkívánja, hogy a háttérben legyenek olyan civilek, akik segítik a munkájukat. Attól senkinek nem kell tartania, hogy olyan feladatra kérik, amelyre nem képes – zárta a beszélgetést Juhász Tünde kormánymegbízott.

 
 
VH-OP
 

Olvassa el ezt is!

Belelendültek a judosok Vásárhelyen

Belelendültek a judosok Vásárhelyen

A 2017 őszén megalakult vásárhelyi HÓD JUDO SE, már tavaly novemberben bajnoki címmel, idén pedig már...
Ismét Vásárhelyen akciózott Szabó Bálint

Ismét Vásárhelyen akciózott Szabó Bálint

A polgármester-választás előtt 3 nappal a vásárhelyi Jobbik iroda előtt mondta el mire kíváncsi. Ma...

 

És ezt már olvasta?

Idén is lesz Erzsébet utalvány
Idén is lesz Erzsébet utalvány December 12-től megkezdték a hódmezővásárhelyi idős polgárok Erzsébet-utalványainak a kiküldését. Több mint hatezren várhatják a postást.
 
A hagyomány folytatódik
A hagyomány folytatódik a Balogh Imsi Sportaréna előcsarnokában a szokásos precíz szervezés mellett vehették át az előre összeállított dobozokat a vásárhelyi közfoglalkoztatottak.
 
Klebelsberg Kuno feleségéről az Emlékpontban
Klebelsberg Kuno feleségéről az Emlékpontban A huszadik század nagyformátumú kultuszminisztere, gróf Klebelsberg Kuno felesége, Botka Sarolta életútját és tevékenységét mutatták be. Képekkel.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2018.49.hét
Családi események Hódmezővásárhelyen 2018.49.hét "Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog..."
 
Elhunyt Szeli Ferenc
Elhunyt Szeli Ferenc

65 éves korában elhunyt Szeli Ferenc, aki az MSZP korábbi önkormányzati képviselője, a Kertváros korábbi egyéni képviselője, a helyi szervezet elnökségi tagja volt.

 
A végére elfogyott az erő és a koncentráció
A végére elfogyott az erő és a koncentráció Borítékolható volt, hogy nagyon nehéz meccs vár a vásárhelyi csapatra a Békéscsaba U21 gárdája ellen az NBII őszi zárófordulójában.
 
Tartósan a tabella élén a Kosársuli
Tartósan a tabella élén a Kosársuli Az NB I/B Zöld csoportjában a 11. fordulóján a jó formában lévő együttes a győzelemért lépett pályára a Mercedes Kosárlabda Akadémia csodás pályáján.