KözéletBán Sándort is kitüntetik

2018. március 10., szombat
 
Bán Sándort is kitüntetik

Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 170. évfordulójára három rendezvénnyel készül a Csongrád Megyei Önkormányzat és a Csongrád Megyei Kormányhivatal.

 

 

 

 

 

 

Március 14-én, délután koszorúzással, kiállítással és Nemzeti esttel tiszteleg a történelmi esemény hősei és a jelenkor kiválóságai előtt a két szervezet. A Csongrád Megye Díszpolgára címet idén dr. Trócsányi László, Magyarország Igazságügyi Minisztere veszi át. 

 

Március 14-én, szerdán, 15 órától koszorúzással egybekötött megemlékezést tartanak Klauzál Gábor, a Batthyány-kormány minisztere várkerti szobránál, ahol ünnepi beszédet mond B. Nagy László országgyűlési képviselő, Csongrád megye fejlesztési biztosa.  Az emlékezőket ezt követően a Csongrád Megyei Kormányhivatalba várják, ahol bemutatják azokat a tablókat, amellyel kiegészül a megye közigazgatásának 1100 évét bemutató kiállítás. Az érdeklődőket itt dr. Juhász Tünde kormánymegbízott köszönti, majd a megye területén, a köz szolgálatában munkálkodó főispánok, alispánok és politikusok tevékenységét dr. Marjanucz László történész, egyetemi tanár méltatja. 

 

 

A megye szolgálatát ismerik el a 17 órakor kezdődő Nemzeti esten is, ahol az ünnep alkalmából a Csongrád Megyei Közgyűlés elismeréseit adja át Kakas Béla, a szervezet elnöke. A napjainkban tanúsított kiemelkedő teljesítményért Elnöki Kitüntető Díjat kap Cao Zheng Yin, a kínai Shaanxi tartomány hivatalos, kereskedelmi képviselője. Csongrád Megye Sportjáért és Ifjúságáért díjban részesül Bartók Csaba, kézilabdázó, edző és Bán Sándor úszóedző.

Csongrád Megye Sajtódíját idén Pintér M. Lajos újságíró érdemelte ki. Csongrád Megyéért díjat a Csongrád Megyei Polgárőr Szövetség, Török György, a Magyar–Szerb Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, valamint a Duna – R Kft vehet át.  

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Idén is lesz Mezeifutó Diákolimpia Vásárhelyen

Idén is lesz Mezeifutó Diákolimpia...

Március 13-án rendezi meg a Hód-mentor SE a tanév Városi Mezeifutó Diákolimpiáját. Közel...
Az átvilágítás első benyomásai

Az átvilágítás első benyomásai

A hódmezővásárhelyi szerződéseket vizsgáló adószakértő, Horváth András szerint...
 

Szóljon hozzá Ön is!

És ezt már olvasta?

Egy hét múlva kiderül
Egy hét múlva kiderül Idegenben kell kiharcolniuk a felsőházban maradást, mert Békés elleni meccsén az utolsó másodpercben egy bravúr hármassal nyertek a vendégek.
 
Csongrád Megyében is kezdődik a szúnyogirtás
Csongrád Megyében is kezdődik a szúnyogirtás A központi szúnyoggyérítési programot a katasztrófavédelem irányítja. Az önkormányzatok saját költségvetésük terhére önállóan is végezhetnek szúnyoggyérítést.
 
Fényesi Tóth János meghitt irodalmi estre várja a vásárhelyieket
Fényesi Tóth János meghitt irodalmi estre várja a vásárhelyieket Nevét az irodalomkedvelő közönség 2012-től ismerhette meg, a Vásárhelyi Estékkel. Most új sorzatának második estje lesz április 23-án.
 
Aranyos Bóbiták
Aranyos Bóbiták Évek óta a deszki Maros Menti Fesztivál állandó fellépői a BFMK gyermek néptánccsoportjai. Idén a 8-10 éves csapat, a Bóbita csoport képviselte az intézményt.
 
Óriáscsiga és futókacsa – állati jó óra a könyvtárban
Óriáscsiga és futókacsa – állati jó óra a könyvtárban Rendhagyó természetismereti foglalkozást tartott kisiskolásoknak a Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete és az Országos Állatvédelmi Alapítvány.
 
Nézze meg mind a 34 tervpályázatot!
Nézze meg mind a 34 tervpályázatot! A városvezetés által tavaly meghirdetett Könyvtár és tudásközpont építészeti megfogalmazása építészeti pályázat valamennyi tervét értékelhetik az olvasók is. 
 
Végső búcsú Hamvas Ödöntől
Végső búcsú Hamvas Ödöntől Április 20-án a Szent István Templomban gyászmisével vettek végső búcsút dr. Hamvas Ödöntől, aki hosszan tartó betegség után 77 éves korában hunyt el.