BulvárAz önkéntes állatvédők filléres gondjai

2018. október 23., kedd
 
Az önkéntes állatvédők filléres gondjai

A városban a legaktívabb Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesületének tagjai hálásak eddigi adományozóiknak, azonban bíznak abban, hogy érkezik még segítség.

 

 

 

 

 

 

 

Nyugat Európa több településén a lokálpatrióta közösség, vagy a településen működő vállalkozások szállító autókkal, azok üzemeltetéséhez szükséges „benzinpénzzel”, állateledellel segítik az önkéntesen, fizetség nélkül dolgozó állatvédőket. Nálunk ez kissé másképpen van, mert bár – nem is egészen jogosan – elvárjuk tőlük, hogy összeszedjék, vegyék gondjaikba a kóbor macskákat, kutyákat, ám költségeik kompenzálása meglehetősen nehézkes. Nincs ez másképpen Hódmezővásárhelyen sem, ahol például a legaktívabb Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesületének most az elromlott autó 80 ezer forintos javítási költség kifizetése is problémát jelent.

 

Az egyesület egyik legfontosabb tevékenysége a prevenció, az ivartalanítás, az állatok gyógyíttatása és a fiatalok szemléletformálása a felelős állattartás jegyében.

 

Közleményükben most azt írják, még október elsején indította támogató programját az egyesület, amely szerint 500 forint adománnyal támogathatja minden állatbarát a szervezet munkáját. Közösségi oldaluknak több mint 4500 kedvelője van, tehát minimum ennyi helyi és környékbeli állatbarát követi nyomon online a munkájukat. Ha ők ezzel az összeggel segítenék a szervezetet, több mint kétmillió forint gyűlhetne össze. Eddig azonban csak tizenhétezer forintot sikerült összegyűjteni.

 

Balogh Ernő elnök elmondta, hálásak eddigi adományozóiknak, azonban bíznak abban, hogy érkezik még segítség. Hozzátette, most legfontosabb céljuk, hogy nyolcvanezer forint összejöjjön, hiszen elromlott az autójuk, így nagyon nehéz a dolguk. Több utcai macskát állatorvoshoz kell szállítanunk a napokban, ezeket az állatokat csapdázni kell, mivel többségük vad, valamint adományt is kell vinni az ideiglenes befogadókhoz. Ehhez elengedhetetlen a gépjármű. Bíznak abban, hogy a javíttatási költségeket sikerül összegyűjteni.

 

Aki szívén viseli a nehéz sorsú kisállatok életét, az a szervezet 10700158-67637539-51100005-ös bankszámlaszámára utalhatja a felajánlott összeget.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Egy minden várakozást felülmúló akció

Egy minden várakozást felülmúló akció

Kitűnő ötletnek bizonyult a Szeretem Vásárhelyt Egyesület által Hódmezővásárhelyen először...
Segített a kamerarendszer

Segített a kamerarendszer

A szatymazi férfit Vásárhely nevezetességeinek értékeinél jobban érdekelték a...
 

És ezt már olvasta?

Háromszorosára nőtt az influenzások száma
Háromszorosára nőtt az influenzások száma Újabb tucatnyi kórházban vezettek be látogatási tilalmat. Valószínű hamarosan a vásárhelyi kórház is sorra kerül. Most a 15-34 évesek közül kerül ki a legtöbb beteg.
 
Folytatódnak a kifizetések
Folytatódnak a kifizetések A MÁK szerint több mint 661 milliárd forint agrártámogatást utaltak el tavaly. Folytatódik az egységes területalapú támogatás, illetve a zöldítés támogatás kifizetésével.
 
Ökumenikus imahét
Ökumenikus imahét Vasárnaptól nyolc napon át közösen imádkoznak. A vásárhelyi keresztyén felekezetek idén is csatlakoztak az ökumenikus imahéthez
 
Új parancsnok a dandár élén
Új parancsnok a dandár élén A Hódmezővásárhelyi Helyőrséget is magába foglaló MH 5. Bocskai István Lövészdandár parancsnoki teendőit Szloszjár Balázs ezredes vette át.
 
A Tornyai Emlékév nyitánya
A Tornyai Emlékév nyitánya Tornyai János néprajzi gyűjteményéből nyílik kiállítás a festőművész nevét viselő hódmezővásárhelyi múzeumban pénteken.
 
Gondolta volna? Január 18. a Hóemberek Világnapja
Gondolta volna? Január 18. a Hóemberek Világnapja A vásárhelyi Klímanócskák már tudják, hogy az egyre rövidebb életű hóember a fenyegető klímaváltozás hírnöke, de a jókedv és vidámság jelképe is. Képekkel.
 
Programok Hódmezővásárhelyen
Programok Hódmezővásárhelyen Január, február és a kora tavaszi időszak néhány kiemelt programját szedtük csokorba a teljesség igénye nélkül.