KözéletAz Év Rendőre Vásárhelyen

2019. március 22., péntek
 
Az Év Rendőre Vásárhelyen

Idén a nemzeti ünnep alkalmából két vásárhelyi országos kitüntetést kapott, ketten pedig a Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata kitüntetését vehették át.

 

 

 

 

 

 

Dr. Benkő Tibor honvédelmi miniszter és Korom Ferenc altábornagy, a Magyar Honvédség vezérkar főnöke a Honvédelemért Kitüntető Cím III. fokozatát adományozta Kovács Ferencnek, Történelmi Vitézi Rend tagjának. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere Kotormán Norbert szobrászművészt Munkácsy Mihály-díjban részesítette.

Díszközgyűlésen Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata Ormos Zsuzsanna hódmezővásárhelyi képzőművésznek, művésztanárnak Pro Urbe díjat adományozott.

Szintén a díszközgyűlésen hagyományteremtő céllal, idén első alkalommal az Év Rendőre elismerést adták át. Az oklevelet és emléktárgyat lelkiismeretes munkájáért a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság ajánlása alapján Balogh István címzetes rendőr törzsőrmester kapta.

 

Balogh István a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság állományában 2011. augusztus elsején kezdte meg hivatásos rendőri szolgálatát, mint járőr. 


2012. július 1-jei hatállyal a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság Közrendvédelmi Osztály állományába járőrként került áthelyezésre. Két év múlva járőrvezető lett.

A körzeti megbízotti feladatokat 2015. július 2-a óta látja el. Munkáját mindig hibátlanul, szakszerűen, alaposan és pontosan végzi.

Munkatársaival és feletteseivel való kapcsolata egyaránt harmonikus. A rábízott feladatokat legjobb tudása szerint végrehajtja, feladatellátása kiemelkedő - hangzott el a az elismerés átadásakor.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Két bronzérmet szerzett a világjátékokon a Hód Úszó SE sportolója

Két bronzérmet szerzett a világjátékokon...

Az Egyesült Arab Emírségekben rendezett XV. Speciális Olimpia Nyári Világjátékokon a 62 tagú...
A vége még nem látszik
 

És ezt már olvasta?

Honvédkórházként is működik hamarosan a vásárhelyi intézmény
Honvédkórházként is működik hamarosan a vásárhelyi intézmény Függetlenül az évek óta fennálló adósságállománytól, a honvédelmi tárca és a kórház  tavalyi megállapodása értelmében jelentős fejlesztések elé néz az intézmény.
 
Testvérvárosok Kupája két dobogós helyezéssel
Testvérvárosok Kupája két dobogós helyezéssel A Testvárosok Kupáján jártak a Boxing Gym Hódmezővásárhely öklözői. Az ökölvívók szokásos seregszemléjéről egy ezüsttel és egy bronzzal térhettek haza.
 
Győzelemmel indult a szezon
Győzelemmel indult a szezon A HLKC hazai pályán mutatkozott be a KSZSE elleni megyei derbin. Török vezérletével szerencsére jól bírták a hajrát, ami meghozta a győzelmet.
 
Ismerd meg a mezőgazdaság high-tech arcát
Ismerd meg a mezőgazdaság high-tech arcát A legújabb agrárkütyük, high-tech eszközök, robotok. A Gregus Máté Mezőgazdasági szakképzőben folytatódik a Hello Modern Agrárium programsorozat.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2019.37.hét
Családi események Hódmezővásárhelyen 2019.37.hét "Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog..."
 
Őszi hálóing paletta
Őszi hálóing paletta

Szuper megoldás például egy hosszú ujjú pamut verzió, a kényelem és az esztétikum kedvéért tág V nyakkivágással.

 
A D-vitamin-hiány fele sem tréfa
A D-vitamin-hiány fele sem tréfa Évek óta a magyar lakosság 95 százaléka D-vitamin-hiányos tél végére. A pótlásra szeptember második felétől már mindenképpen szükség van.