KözéletÁtadják Vásárhely új tavas pihenőparkját

2019. április 27., szombat
 
Átadják Vásárhely új tavas pihenőparkját

Bár már 2015-ben eldőlt, az előzetes elképzelésekhez képest másfél évet csúszott a Kossuth iskola helyére tervezett tavas pihenőpark megépítése. Az átadás késését is megmagyarázták.

 

 

 

 

 


"A közbeszerzési eljárás előkészítése zajlik, a tender pedig az év vége felé lezárul, így a kivitelezés 2018 elején elindulhat és az év vége felé megvalósul mind a két terv” - mondta Lázár Mária projektmenedzser a Vásárhelyi Híreknek 2017 augusztusában.

 

A Zöld Hódmezővásárhely – Környezettudatos Közterület Megújítás Hódmezővásárhelyen elnevezés alatt futó 831 milliós projekt két részből áll: az egyik a hosszú ideig heves vitákat kiváltó Kaszap utcai Pihenőpark megépítése, a másik a Kertvárosban a kőfal melletti Európa Park felújítása.   

 

Az egykori Kossuth Zsuzsanna Műszaki Szakközépiskola Kaszap utcai épületébe 2011-ig jártak tanulók, az iskolát 2015-ben lebontották, mert - a hivatalos közlés szerint - annyira rossz állapotban volt az épület szerkezete, hogy irreálisan magas költséget jelentett volna a felújí­tása.

2015 elején a város honlapján lehetett szavazni, mi épüljön a helyére. A városvezetés tájékoztatása szerint nagy többségben voltak, akik pihenőparkot szerettek volna ott látni. A 2016 áprilisi közgyűlésen elhangzott, hogy két hónapon belül pályázni kellene.

 

Mint arról részletesen írtunk, Vásárhely teljes felnőtt népességének, körülbelül 5%-a jelezte interneten elképzelését. Az öt százalékban nincsenek benne azok az idősek, akik nemcsak hogy nem interneteznek, de hozzájuk az elektronikus konzultáció sem jutott el.

 

A döntés megszületett a 19 ezer négyzetméteres területre impozáns park épült 3000 négyzetméteres tóval, amelyben többek között pihenő-, játszó-, sportterület, pavilon is van.

A nagy tó körül lépcsőzetesen alakították ki a teret, amely átvezet a természetes napozórétek, dombok, virágos rétek világába, az utakhoz pedig hidak és fadekkek kapcsolódnak. A területen a hazai ökológiai viszonyoknak megfelelő, honos fajokat telepítettek. Az arra járók láthatják, hogy kerítéssel körülvett parkban hetek óta virágerdő pompázik.

A parkban gumiburkolatú játszótér is épült. A park egész területére minőségi utcabútorokat terveztek.

 

A hónapok óta késznek tűnő park átadása késésének okát a Polgármesteri Hívatal közleményben magyarázza: "...A park építőipari beruházásnak minősül, ezeknek pedig az a sajátossága, hogy a kivitelezés végén használatbavételi engedélyezési eljárásokon kell átesni, amely időigényes folyamat. A pihenőpark esetében több eljárás folyt párhuzamosan. Vizsgálták a park hídjait, fadekkjét, az épületeket, valamint időbe telt a tó, az öntözőrendszer, a kút vízjogi üzemeltetési engedélyezési eljárása. A kivitelező System Service Kft. eközben a park növényzetének gondozását végezte az vizsgálatig. Amennyiben valamelyik növénynél kiszáradt, azt a vállalkozó cserélte."


Az Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA) 100 %-os intenzitású támogatása 831 millió forint. Ebből, az igen jelentősnek tűnő összegből - nemcsak a pihenőparkot építették meg, hanem a Kodály Zoltán utcával határos Európa Park területének felújítására is jutott. A pályázati kiírásában a meglévő faállomány kezelésén kívül a sportpálya felújítása és a parkon átfutó betonlap burkolatcseréje is olvasható.

 

A pihenőpark ünnepélyes átadása május elsején 9 órakor kezdődik. Hódtó és Kaszap utcák által határolt terület, Kaszap utcai bejáratánál lesz a szalagátvágás Dr. Márki-Zay Péter polgármester és a kivitelező részéről, Kérdő Szabolcs által. 

 

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Az emlékév újabb nagyszabású kiállítása

Az emlékév újabb nagyszabású kiállítása

A Tornyai János Múzeum tíz kiállítótermében a százötven éve született Tornyai...
Dömötör Mihály képei az Alföldi Galériában

Dömötör Mihály képei az Alföldi Galériában

Május 12-ig tekinthető meg a kiállítás, amelyen félszáz fekete-fehér felvételen az alkotó...
 

És ezt már olvasta?

A Máté Taekwondo eredményes szomszédolása
A Máté Taekwondo eredményes szomszédolása Május 25-én, szombaton rendezték meg Horvátországban a hagyományosnak mondható Karlovac Open 2019 taekwondo versenyt.
 
A szezon végét ért a Vásárhelyi Kosársuli számára
A szezon végét ért a Vásárhelyi Kosársuli számára Utolsó mérkőzését játszotta pénteken az NB I/B Zöld csoportos Vásárhelyi Kosársuli. A bronzéremért zajló párharcban az Óbudai Kaszások látogatott a Hódtói Sportcsarnokba.
 
Azonos színvonalúak lettek a vásárhelyi óvodák
Azonos színvonalúak lettek a vásárhelyi óvodák A 2014-től a több szakaszra bontott projekt célja az energetikai korszerűsítés mellett az óvodák oktatási infrastruktúra-fejlesztésének megvalósítása volt.
 
Egy művésztelep nem falakból, hanem a művészek közösségéből válik lényegessé
Egy művésztelep nem falakból, hanem a művészek közösségéből válik lényegessé Az országos képzőművészetben is fontos szerepet tölt be az az öt Munkácsy-díjas művész, akiknek a munkáit a most nyílt kiállításon láthatjuk. Képekkel.
 
NATO nap Hódmezővásárhelyen
NATO nap Hódmezővásárhelyen Közel ezerötszáz látogatót fogadott május 23-án a hódmezővásárhelyi Zrínyi Miklós Laktanya. Esküt tettek a hathetes alapkiképzésre bevonult katonák is. Képekkel.
 
Elismerő oklevelet kapott a Klímanócskák megálmodója
Elismerő oklevelet kapott a Klímanócskák megálmodója Brüsszelben, az Európai Hulladékcsökkentési Díj átadóján elismerő oklevélben részesült a hódmezővásárhelyi Klímanócskák program megalkotója, Bozókiné Szabó Ildikó.
 
Hódmezővásárhelyi nyári tábor körkép
Hódmezővásárhelyi nyári tábor körkép Nincs gondja annak, aki nyári elfoglaltságot keres a gyerekének. Vásárhelyen 17 féle változatos táborból válogathat a szülő és gyermeke. Részletes lista.