Kultúra, oktatásAranyos Bóbiták

2018. április 22., vasárnap
 
Aranyos Bóbiták

Arany minősítéssel díjazta a zsűri Bessenyei Ferenc Művelődési Központ Bóbita néptánccsoportjának produkcióját április 20-án Deszken, a XX. Maros Menti Fesztiválon.

 

 

 

 

 

A szervezők elmondása szerint réges régen eredetileg helyi, és - valóban az elnevezés szerint - a Maros folyó menti települések találkoztak, illetve versenyeztek január és április között vers, prózai, különböző zenei és tánc kategóriákban. Idővel azonban egyre távolabbról is jelentkeztek, vagyis az elnevezés maradt, de a résztvevők alapján a fesztivál már nevezhetné magát a Tisza de akár Duna Mentinek is.

 

Az elmúlt években a Vásárhelyi Hírekben rendszeresen beszámoltunk a deszki Maros Menti Fesztiválról, amelynek évek óta állandó fellépői a BFMK gyermek néptánccsoportjai.

Többször voltak már sikeresek, ami arany-ezüst-, vagy bronzminősítést eredményezett. Például 2015-ben a Kiscsillag csoport lett bronzminősítésű.

Idén a viszont a vásárhelyi művelődési központ „legidősebb”, 8-10 éves csapata, a Bóbita csoport képviselte az intézményt és a legnívósabb elismerésnek számító arany minősítéssel végeztek.

 

A Majoros Gabriella és Vízhányó Dániel oktatók által felkészített csoport somogyi táncokat mutatott be pénteken a Deszki Faluházban rendezett fesztiválon.

 

A BFMK néptáncosai további fellépésekre is készülnek: április 22-én Székkutason a hagyományőrző táncgálán a Tökmagok, Csillagocskák és Ficánkák lépnek színpadra, míg a Bóbiták egy székesfehérvári minősítő fesztiválon szerepelnek május elején. A Tápai Lászlóné vezette csoportok június közepén, a Bóbita esten a szülők és az érdeklődő nagyközönség előtt adnak számot egész éves munkájukból a Bessenyei színpadán.

 

Olvassa el ezt is!

Óriáscsiga és futókacsa – állati jó óra a könyvtárban

Óriáscsiga és futókacsa – állati jó óra a...

Rendhagyó természetismereti foglalkozást tartott a Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete.
Nézze meg mind a 34 tervpályázatot!

Nézze meg mind a 34 tervpályázatot!

A városvezetés által tavaly meghirdetett Könyvtár és tudásközpont építészeti...
 

És ezt már olvasta?

Vásárhelyen a futás ikonikus alakja
Vásárhelyen a futás ikonikus alakja Monspart Sarolta igazi táj- és hosszútávfutó-legenda, akiért az egész ország hónapokig aggódott, amikor egy kullancscsípés miatt majdnem meghalt
 
Tovább enyhül a belváros forgalma
Tovább enyhül a belváros forgalma Március 31-én adják át a Keleti elkerülő utat, amely Hódmezővásárhely központját naponta 2-3000-el kevesebb járművel tehermentesíti.
 
Egészséghét a mindennapi egészséges életmódért
Egészséghét a mindennapi egészséges életmódért Március 18-22-e között Egészséghetet szervezett az Oldalkosár utcai óvoda. Főszerepet kapott a szájhigiénia, a mozgás, a vízivás. Képekkel.
 
Vásárhely és Makó kapcsolatát a művészek is erősítik
Vásárhely és Makó kapcsolatát a művészek is erősítik A makói Natura Marosmenti Művésztelep alkotóinak képei és plasztikái a Tornyai János Múzeumban csoportos kiállításon tekinthetők meg. Képekkel.
 
Erős ellenfél - még erősebb felállásban
Erős ellenfél - még erősebb felállásban Utolsó idegenbeli bajnokiján lépett pályára az NB I/B Zöld csoportjának alapszakaszában a Vásárhelyi Kosársuli. A siker most elmaradt.
 
Magyar kultúra és történelem testközelben
Magyar kultúra és történelem testközelben

A vásárhelyi Németh László Gimnázium, Általános Iskola egyik osztálya Erdélyben járt a Határtalanul pályázat finanszírozásában. Élménybeszámoló.

 
A lélek egy pohár, amely folyamatosan telítődik az élményekkel
A lélek egy pohár, amely folyamatosan telítődik az élményekkel A 32 éves székkutasi tanár Viharsarok blues című új verseskötetét a Németh László Könyvtárban mutatja be  Beszélgetőtársa Arany-Tóth Katalin lesz.