KözéletA szeretet hatalma legyőzte a hatalom szeretetét

2018. március 3., szombat
 
A szeretet hatalma legyőzte a hatalom szeretetét

Szombat délelőtt tette le a polgármesteri esküt Márki-Zay Péter a hódmezővásárhelyi Városháza dísztermében.

 

 

 

 

 

 


"Nagy megtiszteltetés az nekem, hogy ma itt állhatok, rekordszámú részvétellel választottak polgármesterré, a részvétel a demokrácia diadala volt. Nagy megtiszteltetés, hogy nem csak azokat képviselhetem, akik rám szavaztak, hanem azokat is, akik nem" - mondta Márki-Zay Péter a beiktatását követően. "A szeretet hatalma legyőzte a hatalom szeretetét" - fogalmazott.

 

„Ígérem, hogy valamennyiüknek hű, és szorgalmas, dolgos polgármestere leszek” – fogalmazott.

 

Márki-Zay azt is elmondta, szeretne békejobbot nyújtani a kampány során ellene munkálkodó képviselőknek.

"Hegedűs Zoltántól is bocsánatot kérek, ha megbántottam, bolondnak, zavaros fejűnek neveztem volna, elnézést kérek mindenkitől, akinek választóit listáztam, riogattam volna" - mondta a fideszes kampányra utalva, amely során a fórumok sokaságán különféle jelzőkkel illették, valamint egy szórólapon listázták Márki-Zay Péter valós vagy vélt segítőit, akiket - a szerzők szerint - a „gyűlölet tart össze”, nevesítve többek között egy 92 éves embert, vagy a Zsidó Hitközséget.  

 

Az új polgármester azt is elmondta, azért fog dolgozni, hogy bebizonyítsa, nemcsak a kampányban tett ígéreteit fogja a legjobb tudása szerint végrehajtani, hanem rá fog cáfolni azokra a félelmekre és rágalmakra, amelyek miatt sokan nem rá szavaztak. Nem lesz káosz, nem lesz anarchia, nem lesz fehérterror, nem lesz mecsetépítés, mindenki nyugodjon meg, dolgos hétköznapok kezdődnek – mondta Márki-Zay. 

Mint arról már írtunk a Vásárhelyi Hírekben, Márki-Zay Péter felkérte Dr. Kis Andreát, a helyi MSZP elnökét az alpolgármesteri tisztség betöltésére. A közgyűlés titkos szavazáson egyhangúlag támogatta a javaslatot.

 

 

 

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Szép gesztus - kétszeresen

Szép gesztus - kétszeresen

Nem volt mivel fűtenie Hódmezővásárhelyen, a paperei kiskerteknél lakó egyik családnak, ezért a...
Kikapott a Kosársuli a listavezetőtől

Kikapott a Kosársuli a listavezetőtől

Az OSE Lions már az első játékrészben megmutatta, hogy miért vezeti a mezőnyt az NBI B elit csoportjában.
 

És ezt már olvasta?

Rivaldafényben a nagyértékű tallérlelet
Rivaldafényben a nagyértékű tallérlelet A tengerparti fövenyen sokszor haszonnal kecsegtető foglalatosság a detektoros fémkeresés. Vásárhely határában ezzel a módszerrel nagy értékeket találtak. Képekkel.
 
A lőtéren ellenőrizték a rajok felkészültségi szintjét
A lőtéren ellenőrizték a rajok felkészültségi szintjét Az MH 5. Bocskai István Lövészdandár hódmezővásárhelyi bázisán megalakított Zászlóalj Harccsoport gyakorlatozott.
 
Útlevél ellenőrzéskor át akarta verni a határőrt
Útlevél ellenőrzéskor át akarta verni a határőrt Nem volt elég a honosítással kapott kettős állampolgárság, magyar útlevelet is akart szerezni, egészen fifikás módon. Börtön lett a vége.
 
Fürdési tilalom a Mártély holtágon
Fürdési tilalom a Mártély holtágon Rossz hír, pláne mivel a következő napokban igazi nyaraló időt prognosztizál a meteorológia, hogy alig két hét után, ismét kikerült a fürödni tilos tábla a Mártélyi szabadstrandra.
 
Súlyos baleset Vásárhely közelében
Súlyos baleset Vásárhely közelében

Július 18-án a kora délutáni órákban baleset történt a 45-ös főút Szentes és Hódmezővásárhely közötti szakaszán.

 
Vásárhelyi betörők rendőrkézen
Vásárhelyi betörők rendőrkézen Néhány nap alatt egy, a városban történt lakásbetörést derítettek fel a hódmezővásárhelyi rendőrök. A bűncselekménnyel kapcsolatba 3 férfit előállítottak.
 
90 éves Lantos László Imre
90 éves Lantos László Imre A Volánnál  tehertaxisként dolgozott, majd személyi taxisként ment nyugdíjba.