KözéletA magyarok győztek

2018. április 9., hétfő
 
A magyarok győztek

A magyarok győztek - jelentette ki Lázár János vasárnap Hódmezővásárhelyen, azt követően, hogy a szavazatok több mint 52 százalékával  Csongrád megye 4-es körzet képviselőjévé választották.

 

 

 

 

 

 

A politikus sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, a 71,5 százalékos részvétel a demokrácia ünnepe volt. Közölte, több mint 28500-an voksoltak rá, ezzel 2014-hez képest több mint 8 ezer újabb támogatót szerezett a közös munkához.

 

Lázár János a február 25-én Hódmezővásárhely polgármesterévé választott Márki-Zay Péter kampányszlogenére utalva azt mondta: "ma Magyarország győzelmét ünnepeljük Hódmezővásárhelyen és Makón is, mert megtanultuk és mindenkinek megtanítottuk, azért a víz az úr".

A miniszter kijelentette, a választók ma nem Lázár Jánosról, nem Orbán Viktorról döntöttek, hanem Magyarország jövőjéről.

Úgy fogalmazott, politikai pályafutásának legnehezebb csatáját vívta meg az utóbbi hetekben. A családja és a munkáját segítő fideszes aktivisták mellett köszönetet mondott Orbán Viktornak a bizalomért és támogatásáért.

A politikus hangsúlyozta, mindenki képviselője szeretne lenni, azoké is, akik nem rá szavaztak, ezért együttműködést ajánlott jobbikos és szocialista kihívójának, hogy közösen tegyenek a választópolgárokért.

Lázár János elmondta, a miniszterelnöktől azt tanulta, a választási győzelmet méltósággal kell viselni és alázatosnak kell maradni. Ezért alázatot kívánt minden fideszes párttársának az előttük álló kihívásokhoz.

 

Országos eredmény:

 

 
 
VH-MTI
 

Olvassa el ezt is!

Kikapott a tartalékos Kosársuli

Kikapott a tartalékos Kosársuli

Hiába küzdött nagyot Vas, Varga és Molnár, ez nem volt elég a dunántúliak ellen. Pécs 15 ponttal...
A szervezetünknek nélkülözhetetlen magnéziumról - Székbíró Zsuzsanna ajánlásával

A szervezetünknek nélkülözhetetlen...

A negyedik leggyakoribb ásványi anyag az emberi szervezetben. Minden egyes sejtünkben jelen van, 300 biokémiai reakcióban...
 

És ezt már olvasta?

Együtt gondolkodás és alkotás
Együtt gondolkodás és alkotás A vásárhelyi Kerámia Szimpózium nyílt napján kiállítással emlékeztek meg Hódmezővásárhely és francia testvérvárosa, Vallauris fél évszázados együttműködéséről. Képekkel.
 
Lendületben a vásárhelyi Kosársuli
Lendületben a vásárhelyi Kosársuli A fantasztikus salgótarjáni bajnoki rajtot követően szerdán Tiszaújvárosban az NB I/B -ben a koncentrált támadójáték és a nagyszerű küzdés eredményt hozott.
 
Múltidézés a háborús levelezőlapok által
Múltidézés a háborús levelezőlapok által A hódmezővásárhelyi származású Benyhe Zsuzsanna nagyapjának, Héjja Imre, és két bátyjának a levelezését mutatta be.
 
Változások várhatók 2020 után
Változások várhatók 2020 után Az Agrárkamara a gazdaságonként igényelhető támogatások összegének maximalizálását csak a területalapú alaptámogatásnál tartja elfogadhatónak.
 
CD készül a Református Ótemplomban
CD készül a Református Ótemplomban Készül a Helyőrségi Zenekar első CD-je, orgonaművész, operaénekes és a Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola kórusa közreműködésével.
 
Színek és formák ritmusa az Őszi Tárlaton
Színek és formák ritmusa az Őszi Tárlaton A festmények a hagyományoknak megfelelően nagyobb számban szerepelnek, ám a plasztikák is magas minőséget képviselnek. Nyitás október 7-én. Képekkel.
 
Tó a Hódtóban - jól halad az építkezés
Tó a Hódtóban - jól halad az építkezés Szeptember 18-án Márki-Zay Péter polgármester és a kivitelező közösen tette le az épülő vásárhelyi pihenőpark időkapszuláját. Látványterv.