Kultúra, oktatásA Hódmezővásárhelyről indult szellemi áramlat

2018. február 6., kedd
 
A Hódmezővásárhelyről indult szellemi áramlat

A Kovács Gábor Művészeti Alapítvány a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeummal közösen rendez kiállítást február 8. és április 29 között – a tárlaton a vásárhelyi művészeti életet mutatják be. A kiállítás kurátorai: Nagy Imre és Marosvölgyi Gábor művészettörténészek.

 

 

 

 

 

 

Budapesten a Várkert Bazárban február 8-án 18 órakor nyíló kiállítás gazdag, festményeket, szobrokat és grafikákat egyaránt felvonultató anyaga nemcsak az alföldi festészet 19. század második felében kezdődő kibontakozását, a 20. század elején összeálló hódmezővásárhelyi művészcsoport prominens képviselőit (Tornyai János, Rudnay Gyula, Endre Béla, Pásztor János), a két világháború közötti vásárhelyi művészeti életet és a mártélyi művésztelep kialakulását mutatja be, hanem az 1954-től induló hódmezővásárhelyi tárlatok korszakát, a helyi művészeket (Kohán György, Kurucz D. István, Németh József, Szalay Ferenc) és a rendszeres kiállítókat (Barcsay Jenő, Tóth Menyhért) is, közel 100 évet felölelve, a 20. század kezdetétől egészen a rendszerváltás időszakáig.

 

„Magyarországon a képzőművészet terén […] kristályosodási góc lett Hódmezővásárhely, ahol úgy látszik, egészséges, ép gyökerű hagyományok éltek. Innen indult ki képzőművészetünk ama szellemi áramlata, amelyet néha túlságosan dicsérően, olykor gúnyosan emlegetve — de egyre inkább számon tartva »vásárhelyi iskolának« neveznek. A három oszlopot, ami ezt az immár országos méretűvé nőtt épületet tartja — a vásárhelyi iskolát —, három művésznek köszönhetjük. Közülük csak az egyik vásárhelyi születésű, Kurucz Dezső István festőművész, az »alapító«. Szabó Iván szobrászművész a »telepítő« és Kohán György festőművész, a nagy magányos alkotó, nem itt született.“ – Galyasi Miklós a Tornyai János Múzeum egykori igazgatója, az Őszi Tárlatok kezdeményezője

 

A főként a Tornyai János Múzeum gyűjteményéből válogatott, a Szépművészeti Múzeum–Magyar Nemzeti Galéria, a szegedi Móra Ferenc Múzeum, a szentesi Koszta József Múzeum, a szentendrei Ferenczy Múzeumi Centrum és magángyűjtők anyagával kiegészített  kiállítás április 29-ig látogatható a Várkert Bazár Testőrpalotájában.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Vásárhelyen járt a honvédelmi miniszter

Vásárhelyen járt a honvédelmi miniszter

Megkezdődött a hódmezővásárhelyi laktanya rekonstrukciója, a kormány 5,2 milliárd forintot fordít a...
Veszélytelen támadás, áthatolhatatlan védekezés

Veszélytelen támadás, áthatolhatatlan...

A Hódmezővásárhelyi Leány Kézilabda Club Felnőtt Női csapata számára a várt papírforma...
 

Szóljon hozzá Ön is!

És ezt már olvasta?

Országos kémiaverseny vásárhelyi sikerekkel
Országos kémiaverseny vásárhelyi sikerekkel  19. alkalommal rendezték a Hódmezővásárhelyi Szent István Általános Iskolában, a Hevesy György Kárpát-medencei kémiaversenyt.
 
Katolicizmus és kommunizmus között - Könyv Vásárhely egyháztörténetéről
Katolicizmus és kommunizmus között - Könyv Vásárhely egyháztörténetéről

A kommunizmus áldozatainak emléknapjához kapcsolódó programsorozatot az Emlékpontban február 20-án este könyvbemutatóval kezdődött. Képekkel.

 

 

 
Elismerést kapott a Helyőrségi Zenekar karmestere
Elismerést kapott a Helyőrségi Zenekar karmestere Kovács István: Ez a kitüntetés nemcsak nekem, hanem a Hódmezővásárhelyi Helyőrségi Zenekar minden tagjának szól.
 
Az első fecskék
Az első fecskék A tulajdonos leadta a kulcsokat és átköltözött egy  kertes házba. A Csengettyű Közben 210 lakás van, 80-90 lakó jelezte, hogy élne a minőségi otthoncserével.
 
Beszámoló ülést tartott az Iparkamara
Beszámoló ülést tartott az Iparkamara A szakképzést kiemelt fontosságúnak tartja a város, ezért a Modern Városok Program keretében valamennyi intézményt felújítják, és bővítik az iskolák eszközparkját.
 
Hét éve hunyt el Olasz Sándor
Hét éve hunyt el Olasz Sándor 2011. február 21-én  meghalt Olasz Sándor, irodalomtörténész, kritikus, a Tiszatáj folyóirat főszerkesztője. A Hódmezővásárhelyen született tudós 2010-ben Pro Urbe kitüntetést kapott.
 
Égető Eszter találkozása mai diákokkal
Égető Eszter találkozása mai diákokkal Németh László Hódmezővásárhelyen töltött időszakára és a vásárhelyi élményeit is megjelenítő Égető Eszter című regényéről tartottak előadást. Képekkel.