Kultúra, oktatásA Hódmezővásárhelyi Művésztelep művészei Szentendrén

2019. október 23., szerda
 
A Hódmezővásárhelyi Művésztelep művészei Szentendrén

Tizennégy kortárs alkotó huszonhárom műve kerül közgyűjteményekhez a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. (MANK) közreműködésével.

 

 

 

 

 

 

A műtárgyakat a MANK október 22-i kiállítás megnyitóján adta át a múzeumok vezetőinek Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár Szentendrén.

 

A tárca a magyarországi művészeti képzés értő fejlesztésével, az alkotói ösztöndíjak átgondolt fenntartásával és bővítésével, a műteremlakások és művésztelepek hálózatának működtetésével tudja segíteni a tehetség kibontakozását, a művészi megújulást, és azt, hogy egy művész nyugodt körülmények között, egzisztenciális biztonságban, csak az alkotásra figyelve tudjon dolgozni - fogalmazott Fekete Péter a szentendrei az ÚjMűhely Galéria Szüret című kiállításának megnyitóján.

Hozzátette: a MANK értő gondossággal és odafigyeléssel ápolja az alkotómunka tereit, a művésztelepeket, műteremlakásokat.

Az államtitkár kiemelte azt is, hogy a kortárs magyar képzőművészet sok, hihetetlenül izgalmas világból áll össze, melyekből most több mint két tucat összegezve, egy helyen ismerhető meg.    


Az ÚjMűhely Galéria Szüret című kiállítása a műteremlakások bérlőinek, valamint a Szentendrei Régi és a Hódmezővásárhelyi Művésztelep művészeinek alkotásaiból mutat be válogatást.

 

A Szüret című kiállítás kiállító művészei

Aknay János, Baksai József, Bánföldi Zoltán, Bereznai Péter, Bíró Sándor,Buhály József, Csáki Róbert, Donka Gergely, Ghyczy György, Giczy Kristóf, Kemp Zsuzsanna, Knyihár Amarilla, Krizbai Sándor, Lengl Orsolya, Lovas Ilona, Martin Henrik, Máté István Hunor, Melkovics Tamás, Nagy Barbara, Pál Katja, Pasqualetti Eleonóra, Pető Hunor, Sonkoly Tibor, Soós Katalin, Szántó István, Varga Zsófi, Verebics Katalin

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Megalakult a vásárhelyi képviselő-testület

Megalakult a vásárhelyi képviselő-testület

Október 23-án délelőtt a városháza dísztermében ünnepélyesem letették esküjüket és átvették megbízólevelüket a képviselők. Megválasztották a két alpolgármestert is.
Továbbra is arzénes a vásárhelyi ivóvíz

Továbbra is arzénes a vásárhelyi ivóvíz

A Nemzeti Népegészségügyi Központ rendszeresen méri a Vásárhely és közigazgatási területéhez tartozó települések ivóvizének arzéntartalmát.

Amikor két páratlan életmű találkozik

Amikor két páratlan életmű találkozik

Szabó Magda írói munkássága előtt, születésének 100. évfordulója alkalmából Piros Ildikó tiszteleg, Abigél titkai című műsorával.
A kilenc féle nő - Melyikben ismersz magadra?

A kilenc féle nő - Melyikben ismersz magadra?

Az ősi Enneagram azt állítja, hogy kilencféle módon tudjuk megélni a létezést, kilencféle sajátos "bűn" távolít el a Teljességtől, vagy másképpen: kilencfajta neurózis zár bennünket önnön elménk gumiszobájába
 

És ezt már olvasta?

Idén is ingyen korizás
Idén is ingyen korizás Elkezdték a jégpálya alapozását a Kossuth téren. Hagyományosan a Mikulás hozza december 5-e körül a jégpályát, de az időjárás még közbeszólhat.
 
Kétszeres pontgyőzelem
Kétszeres pontgyőzelem Szombaton hazai pályán, a Szeghalom ellen folytatta a Hódmezővásárhelyi Leány Kézilabda Club NB II-es felnőtt csapata a bajnokságot.
 
Marad a szülészet Vásárhelyen
Marad a szülészet Vásárhelyen Az aktív ellátás megszüntetését, illetve további intézmény-összevonást javasol tucatnyi helyen a Kórházfenntartó egy, még nem publikus  munkaanyagban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2019.46.hét
Családi események Hódmezővásárhelyen 2019.46.hét "Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog..."
 
Boxing Gym Vásárhely siker az Magyar Bajnokságban
Boxing Gym Vásárhely siker az Magyar Bajnokságban November 14-én kezdődött és 17-ig tartott az Ifjúsági Ökölvívó Magyar Bajnokság, amelyen Kovács Krisztián idén a dobogó második fokára állhatott.
 
Nyílt Nap volt a Mezőgazdasági Karon
Nyílt Nap volt a Mezőgazdasági Karon Nem könnyű a választás, ha a továbbtanulás kerül szóba. A Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karán nyílt nap segítette a döntést.
 
Értékelték az Őszi Tárlatot
Értékelték az Őszi Tárlatot A kurátorok a kiállítást négy fő szempont mentén vitatták meg: színvonal, rendezés, katalógus, milyen legyen jövőre.