Félperces90 éves Süli Józsefné

2019. június 5., szerda
 
90 éves Süli Józsefné

Süli Józsefné 1929. június 4-én született.  Ebből az alkalomból a hódmezővásárhelyi önkormányzat munkatársai is köszöntötték.

 

 

 

 

 

 

Süli Józsefné Kopasz Mária Csengelén született. Szegény családban nőtt fel, ketten voltak testvérek. Szülei földműveléssel foglalkoztak, a nyolc osztály elvégzése után ő is a mezőgazdaságban dolgozott.

 

17 évesen férjhez ment, Kömpöcön éltek három évig, ahol házastársával szintén mezőgazdaságban dolgoztak. Húszéves volt, mikor Hódmezővásárhelyre költöztek, a sóshalmi tanyavilágban éltek. Két gyermekük született, négy unokájuk van.

 

Az Apolló Cipőgyárban dolgozott papucskészítőként, férje a Délép-nél dolgozott. Annyira megtetszett a papucskészítés, hogy továbbiakban kisiparosként dolgozott és készítette a fapapucsokat, akkor már házastársával együtt. A szakma elismerte, 30 évig vállalkozóként dolgoztak.

 

Nyugdíjba vonulásuk után otthon a ház körüli munkákban találták meg a mindennapi kikapcsolódásukat. Józsi bácsival 73 éve élnek boldog házasságban. Marika néni nagyon jó egészségnek örvend, nagyon szeret olvasni, érdeklik a természetgyógyászattal kapcsolatos kiadványok.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

1920. június negyedike egyik legfájóbb pontja történelmünknek

1920. június negyedike egyik legfájóbb...

A Nemzeti Összetartozás Napján, mint minden évben Hódmezővásárhely is megemlékezik Trianonról....
Irtó nagy irtás lesz

Irtó nagy irtás lesz

A vásárhelyi Polgármesteri Hivatal megrendelte a melegködös szúnyoggyérítést...
 

És ezt már olvasta?

Jó híre van a világban a Szegedi Tudományegyetemnek
Jó híre van a világban a Szegedi Tudományegyetemnek A ranglista értékelése szerint a kutatás, fejlesztés és innováció nemzetközi szinten elismert. Ebben erőteljesen részt vesz a vásárhelyi Mezőgazdasági Kar is.
 
Nemzetközi konferencia volt Hódmezővásárhelyen
Nemzetközi konferencia volt Hódmezővásárhelyen Június második hetében nemzetközi találkozó helyszíne volt az MH 5. Bocskai István Lövészdandár hódmezővásárhelyi helyőrsége.
 
Hat helyszín, huszonegy program Hódmezővásárhelyen a Múzeumok Éjszakáján
Hat helyszín, huszonegy program Hódmezővásárhelyen a Múzeumok Éjszakáján

Június 22-én, szombaton este ismét megnyílnak Hódmezővásárhely múzeumai is. Izgalmas programok élménytelivé varázsolják a Múzeumok Éjszakáját.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2019.24.hét
Családi események Hódmezővásárhelyen 2019.24.hét "Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog..."
 
Megemlékezés és könyvbemutató
Megemlékezés és könyvbemutató A holokauszt hódmezővásárhelyi áldozataira emlékeztek a zsinagógában, majd a zsinagóga melleti kiállítóhelyen mutatták be Nagy Gyöngyi, zsidó katonák sorsát ismertető könyvét.
 
470 vásárhelyi mártír emléknapja
470 vásárhelyi mártír emléknapja 1944-ben június 16-án hurcolták el a város 737 zsidó polgárát. A vásárhelyi zsinagóga órája a mai napig is azt az időpontot – tíz óra tíz percet – mutatja.
 
Vásárhelyi öklöző a magyar válogatottban
Vásárhelyi öklöző a magyar válogatottban Három Kovácsra lehet büszke Vásárhely. Nem rokonok, de a vezetéknevük azonos, és az a közös bennük, hogy a Boxing Gym Vásárhely fiatal ökölvívói.