Félperces90 éves Laki Lajosné

2017. december 21., csütörtök
 
90 éves Laki Lajosné

Laki Lajosné (Trungel Anna) a közelmúltban ünnepelte 90-ik születésnapját. Ebből az alkalomból a hódmezővásárhelyi polgármesteri hivatal munkatársai is köszöntötték.

 

 

 

 

Anna  néni Hódmezővásárhelyen született, szegény családban nevelkedett 6-an voltak testvérek. Férjével 1949-ben házasodtak, majd Székkutason éltek és ott is dolgoztak az Új Élet TSZ- ben. Anna néni takarítónő, férje buszsofőr volt.

Férje 2014-ben hunyt el, akkor gyermekei beköltöztették Vásárhelyre Anna nénit.

Három gyermeke született, akik közül sajnos kettő elhunyt. Két unokája és két dédunokája van. Szabadidejében szeret tévét nézni, olvasni.  

 

Olvassa el ezt is!

Vádemelés a vásárhelyi futtatók ellen

Vádemelés a vásárhelyi futtatók ellen

A Csongrád megyei Rendőr-főkapitányság vádemelést javasol azzal a hódmezővásárhelyi férfivel...
Életműdíj Hernádi Gyulának

Életműdíj Hernádi Gyulának

A Délmagyarország Kiadó december 19-én tartotta a hagyományos Év sportolója díjátadó...

 

És ezt már olvasta?

Miért hagytuk, hogy így legyen? - A megszállás más megvilágításban
Miért hagytuk, hogy így legyen? - A megszállás más megvilágításban A magyar katonák két hónapig voltak csehszlovák területen. A sajtó a bevonulásról annak első napján csak egy szűkszavú, „mínuszos” hírben emlékezett meg. Képekkel.
 
90 éves Csende Lajos
90 éves Csende Lajos A háború alatt elvitték leventének, utána visszakerült Vásárhelyre. A helyi Közúttól ment nyugdíjba.
 
90 éves Somogyi Antal
90 éves Somogyi Antal Traktorosként kezdett dolgozni az Állami Gazdaságban. Itt ismerkedett meg feleségével, 1962-ben átköltöztek Hódmezővásárhelyre.
 
Együtt gondolkodás és alkotás
Együtt gondolkodás és alkotás A vásárhelyi Kerámia Szimpózium nyílt napján kiállítással emlékeztek meg Hódmezővásárhely és francia testvérvárosa, Vallauris fél évszázados együttműködéséről. Képekkel.
 
Lendületben a vásárhelyi Kosársuli
Lendületben a vásárhelyi Kosársuli A fantasztikus salgótarjáni bajnoki rajtot követően szerdán Tiszaújvárosban az NB I/B -ben a koncentrált támadójáték és a nagyszerű küzdés eredményt hozott.
 
Múltidézés a háborús levelezőlapok által
Múltidézés a háborús levelezőlapok által A hódmezővásárhelyi származású Benyhe Zsuzsanna nagyapjának, Héjja Imre, és két bátyjának a levelezését mutatta be.
 
Változások várhatók 2020 után
Változások várhatók 2020 után Az Agrárkamara a gazdaságonként igényelhető támogatások összegének maximalizálását csak a területalapú alaptámogatásnál tartja elfogadhatónak.