Gazdaság2021 őszétől száguldhat a tram-train

2018. november 8., csütörtök
 
2021 őszétől száguldhat a tram-train

Első munkamegbeszélését tartotta november 8-án reggel, Lázár János országgyűlési képviselő, a frissen kinevezett tram-train kormánybiztos.

 

 

 

 

 

 

 

A kormánybiztos munkája során figyelemmel kíséri a folyamatban lévő, uniós és hazai forrásból megvalósuló, nemzetgazdasági szempontból kiemelt Hódmezővásárhely–Szeged tram-train projekt végrehajtását.

Feladata továbbá a regionális jelentőségű, határon átnyúló, Szeged–Szabadka–Baja vonal kialakításának koordinációja.

 

Tavaly áprilisban derült ki, hogy tram-train ára jelentősen változott: a nyolc villamosvonatot összesen 16 milliárd forintért szállítja a Stadler Valencia S.A.U, ami 6 milliárd forinttal több, mint amennyit a kormány a járművekre szánt.

Itt kell megjegyezni – erről írtunk többször is – hogy azért írta ki a pályázatot a MÁV-Start hibrid (dízel-elektromos) tram-trainre, mivel csak az ilyen járművekkel lehet áthidalni Szeged és Hódmezővásárhely közötti vezeték nélküli vasúti pályát. (A hosszútávú vasútfejlesztésben tervezték a Szeged-Békéscsaba villamosítását, azonban ezt később módosították)

Hibrid villamosszerelvényeket egyébként kevesen gyártanak Európában, elsősorban a Stadler.

A két település között naponta ingázó 6-8 ezer embert kiszolgáló közlekedésfejlesztési beruházás költsége 73-75 milliárd forint, (Erről ITT olvashat!) amelyből mintegy 22 milliárd forintot uniós, 50 milliárdot hazai forrás fedez.

Ehhez jött a hiányzó – városi - vonalszakasz kiépítésére szánt 13 milliárd forintos költség, ami a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban is fejtörést okozott, mivel felmerült, hogy az uniós projekt megtérülése az összes trükkel együtt sem állhat meg ilyen magas árakon. Ha pedig ez bekövetkezik, akkor hazánk elbukja a brüsszeli támogatást, az összes költséget a magyar adófizetők pénzéből fedezik.

 

A november elsején kinevezett kormánybiztos – a Magyar Közlönyben megjelentek szerint - munkája során figyelemmel kíséri a folyamatban lévő, uniós és hazai forrásból megvalósuló, nemzetgazdasági szempontból kiemelt Hódmezővásárhely–Szeged tram-train projekt végrehajtását. Természetesen a beruházás költségeire is rálátása lesz.

 

Lázár János egy májusi sajtóbeszélgetésen a tram-train teljes befejezésének időpontjával kapcsolatban 2020 őszét jelölte meg. A mostani sajtótájékoztatóján korábbi, júniusi határidőről beszélt, ami után villamosok próbaidőszaka kezdődik, és egy évvel később, 2021 őszére, tanévkezdésre prognosztizálta az átadást.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Len-in Mánia

Len-in Mánia

A Lenin-kultuszt és annak képzőművészeti ábrázolását bemutató tárlat nyílik az...
Égett az aljnövényzet Vásárhely határában

Égett az aljnövényzet Vásárhely határában

A hódmezővásárhelyi tűzoltók érkeztek a helyszínre,sikerült megakadályozni a tűz...
 

És ezt már olvasta?

Itt a csendes gyilkos szezonja
Itt a csendes gyilkos szezonja Rosszullétre panaszkodott egy férfi kedden este,  A tűzoltók mérőműszerei kimutatták a gyilkos gáz jelenlétét a ház helyiségeiben. Néhány fontos tudnivaló.
 
Jöhet a középdöntő
Jöhet a középdöntő Több száz versenyző közül válogatták be a Máté Taekwondo és Hapkido Közhasznú Sportegyesület vezetőedzőjét a Tv2 Ninja Warrior műsorába.
 
Motoros a baleset áldozata
Motoros a baleset áldozata Életét vesztette az a motoros, aki egy kamionnal ütközött a 47-es főút és a Rárósi út kereszteződésében.
 
Győzelem Csorvás ellen
Győzelem Csorvás ellen A vásárhelyi kézilabdás lányok továbbra is hibátlan mérleggel állnak a tabella Gyula mögött a második helyen, 14 ponttal.
 
Érmes sikerek Olaszországban
Érmes sikerek Olaszországban A Hód Fitness SE. sportolói is ott voltak Európa egyik legrangosabb megmérettetésén és mint évek óta, most is bizonyították hazai és nemzetközi hírnevüket. Eredményekkel és képekkel.
 
Tormay Cécile-ről az Emlékpontban
Tormay Cécile-ről az Emlékpontban Asszonyok a Horthy-korszakban című programsorozat előadásán a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége alapítójának életéről és tevékenységéről tartottak előadást. Képekkel.
 
Tárlatvezetés a 65. Vásárhelyi Őszi Tárlaton
Tárlatvezetés a 65. Vásárhelyi Őszi Tárlaton A szombat délelőtti tematikus tárlatvezetés a Tornyai-plakettes alkotóinak és kortársainak alkotói koncepciójára, látásmódjára fókuszál.